Kezdő ingatlanközvetítőktől kapom azt a kérdést, hogy hogyan is kezdjenek bele az ingatlanközvetítői munkába, illetve kezdő ingatlanközvetítőként hogyan tudnak érvényesülni azok között az ingatlanközvetítők között, akik már jó pár éve foglalkoznak ezzel a hivatással.
6 TANÁCSOM lenne azoknak, akik most kezdenek, illetve nem csak a kezdőknek, mert nagyon sokszor tapasztalom, hogy már több évvel az ingatlanközvetítésben dolgozó kollégáknál is hiányoznak az alapok, és bizony érdemes átfontolni ezeket a témaköröket.
Az első dolog, amivel el tudod indítani az ingatlanközvetítői életed, az az, hogy minden több ember tudjon róla, hogy te ingatlanközvetítéssel kezdtél el foglalkozni.
Bárhol jársz, mindenkinek úgy köszönj, hogy „X, Y vagyok, ingatlanközvetítéssel foglalkozom.” Ez egy külön videótémája, ahol egy ilyen nagyon gyors, úgynevezett elevator pitch-re beszélünk, ami egy nagyon ütős bemutatkozás, amivel megmaradsz az emberek fejében.
De nem csak akkor, amikor személyesen találkozol, hanem akár, ha a Facebook-on vagy, a Facebook személyes profilodon, Instagramon rajta vagy, és nem csak az online dolgokra gondolok, hanem offline dolgokra is, a szórólapoktól kezdve, mindenhol tüntesd fel, hogy „ingatlanközvetítő vagyok”.
Mindenki felé mutasd, hogy ingatlanközvetítő vagy, mert minél többen tudnak róla, annál sikeresebb leszel ingatlanközvetítőként.
És kezdőként eleinte inkább az ismerőseid, a barátaid, az ismerősök ismerősei fognak benned hinni és megbízást adni.
A második jó tanácsom, hogy egy szűk földrajzi területen kezdj el dolgozni.
Akkor tudsz profivá válni, és akkor tudod a szaktekintélyedet felépíteni, ha egy adott, szűkebb piacot ismersz, viszont azt nagyon-nagyon jól.
Ez lehet akár a lakóhelyed környéke, de ha annak a területnek nem olyan jók a feltételei, akkor válassz egy másik területet, és annak a területnek kell, hogy legyél a tudósa.
Bárhova hívnak, bárhova mész, akár egy hideg hívás után, akár egy megkeresés után, bizony, ha nem tudod felsorolni, hogy jelenleg mik a piaci trendek, nem csak most, hanem akár fél évvel, egy évvel ezelőtt is, illetve mi az, ami várható, milyen típusú ingatlanok vannak a piacon, milyen értékesítési idővel kell számolni, akkor bizony, ha csak habogsz, amikor kérdeznek erről, (és mint ingatlanközvetítőnek neked kell egy értékmegállapítást végezni az ingatlanokról), akkor sajnos tényleg nem fognak rád úgy nézni, mint egy profi ingatlanközvetítőre, és az fog történni, hogy megköszönik, hogy eljöttél hozzájuk, és elköszönnek bizalom nélkül.
Készíts egy Excel táblázatot a különböző ingatlantípusokról több árkategóriával és vezesd ezt a táblázatot minden héten egyszer, akár az ingatlan.com adatbázisát használva.
A harmadik, amit már említettem, hogy nagyon kell ismerni azt a földrajzi területet, ahol dolgozol.
Nem csak ingatlanpiacként kell ismerni, hanem amikor egy megbízást kapsz, és jönnek az érdeklődők, nagyon sokan kérdeznek arra, hol van iskola, hol van óvoda, hol van a buszmegálló, hol van bevásárlási lehetőség, hol van az orvos, a kutyakozmetikus, egy jó kávézó, tehát a földrajzi területet is nagyon jól kell ismerned.
Ezt mondjuk egész Budapest területéről nem fogod tudni, vagy egész Győr-Moson-Sopron megyéről nem fogod tudni, csak egy bizonyos szűk területen.
Természetesen! Íme a professzionálisabb megfogalmazás:
A szűk földrajzi terület kiválasztása különösen fontos a modern technológiák alkalmazásakor, például a hirdetések esetében. Így lehetőség nyílik arra, hogy a kampányokat kifejezetten az adott területen élő célközönségre szabjuk. A jól célzott hirdetések nemcsak hatékonyabbak, hanem költséghatékonyabbak is, hiszen egy szűk, releváns közösség elérése lényegesen egyszerűbb és eredményesebb, mint egy országos, széles körű megcélozása.
A negyedik tanácsom, kevés és minőségi ingatlanfelvétel
Én nem csak haladó ingatlanközvetítőknek tanítom, hogy néha tudni kell nemet mondani, hanem bizony így van kezdőknél is.
Mi történik akkor, ha a rengeteg túlárazott ingatlant veszel fel? Nem fogod tudni értékesíteni, és mivel még nem vagy profi, nem fogod tudni, hogy miért nem.
Ha nagy az állomány, nem tudod értékesíteni, egyrészt nem lesz bevételed, másrészt nem tudod mutatni, hogy milyen jó ingatlanközvetítő vagy és bizony a megbízók azt fogják mondani, hogy nem értesz az ingatlanközvetítéshez és esetleg még el is kezdik híresztelni ezt.
El fog menni a kedved, és bizony nagyon sok ingatlanközvetítőről hallottam, aki kb. fél év után feladja az ingatlanközvetítői munkát, mert nincsenek sikerei.
Sajnos, ha nincs mögötted valaki, nincs mentorod, nem tudsz valakitől tanácsokat kérni, ez is vezethet ahhoz, hogy hiába nagy lendülettel belefogsz az ingatlanközvetítésbe, de lehet, hogy hamar abbahagyod, mert nincs, aki fogja a kezed, aki mutat neked.
Az ötödik tanácsom, hogy különbözz a többiektől
Rengeteg az ingatlanközvetítő, hogyan tudsz te kiemelkedni közülük? Ha különbözöl tőlük.
Bizony, le kell ülni, átgondolni, hogy mi az, ami által te más tudsz lenni, mint a többi ingatlanközvetítő.
Ez lehet akár a kinézet, lehet a megjelenés, a közösségi médiában, lehet egy tárgy, amit állandóan használsz.
Nagyon sok apró dolog.
Én például minden egyes hallgatómmal, mielőtt elkezdem az oktatást, leülök, kikérdezem és megtaláljuk azt az egy dolgot, beépítjük a személyes brandingbe, a közösségi média kommunikációba, az offline kommunikációba, ami segít megkülönböztetni őket a többi ingatlanközvetítőtől, és kiemelkedni közülük.
A hatodik tanácsom, hogy használd a modern technológiákat
Mit értek ez alatt?
Nem csak azt kell tudnod, hogy működik a Facebook, hogy működik az Instagram, hanem bizony olyan dolgokat kell tudnod, amelyek tényleg megkülönböztetnek más ingatlanközvetítőktől.
Akár egy videós e-mail, akár egy elektronikus névjegykártya, egy CRM rendszer vagy egy képszerkesztő és videóvágó program.
Például használj okos névjegykártyát, mint a CardInMove. Nem fűződik hozzá érdekeltség, nem kapok pénzt érte, mégis nagyon ajánlom, mert még mindig egy kis varázslatot ad a bemutatkozáshoz. Ez egy olyan névjegykártya, ami az összes adatodat, az összes elérhetőségedet tartalmazza, a nevedtől kezdve, az Instagram, a Facebook-oldalad, a weboldalad, fájlok, sajtó, többi minden fel lehet rá tölteni, és NFC-képes telefonokhoz, ha hozzáérinted, akkor rögtön az összes adat benne lesz.
Úgyhogy az új, modern technológiákat és technikákat is alkalmazni szükséges.
És még + 1, ami nélkülözhetetlen a mai korban
Kezdj el videós tartalmakat gyártani, magadról, a munkádról, hasznos információkról, a területedről. Aki nem csinálja ezt, nemhogy le fog maradni, de ki fog hullani. A különböző platformokon nézz meg sikeres ingatlanközvetítőket és meríts ötleteket tőlük.
Ha ezeket megfogadod, átgondolod, akkor tudsz igazából sikeresen indulni és sikeres ingatlanközvetítővé válni.
Amelyben pedig segítségre van szükséged, én is itt vagyok, hozzám is fordulhatsz tanulni.
Ha szeretnéd, segítek még tovább finomítani vagy kiegészíteni!
HAJRÁ!!!
Adrienn
A te ingatlanos mentorod
További hasznos tartalmakért iratkozz fel a YouTube csatornámra:
vagner_a_kiveteles_ingatlanos
Legutóbbi hozzászólások